A költözésem során szőnyeg nélkül maradt a lakásom, a szőnyeg hiánya elvitte az otthonosságot a szobából. Mikor bekerült a helyérre az új szőnyeg, akkor ébredtem rá a fontosságára az életemben. A szőnyeg számomra olyan színtér, ahová lefekszem gondolkodni, ahol körbeülünk beszélgetni. A szőnyegre fekve érzem csak meg saját testsúlyomat, válik valóssá minden lelki nehézség. Ezeket a fontos dolgokat formáltam bele azzal, hogy papírból készítettem el, és megszüntettem használati tárgyként a funkcióját. Felvetem annak a kérdését, hogy művé válhat-e így egy ipari termék. Azzal, hogy műként értelmezem a szőnyeget, nem maradok nélküle, nézhetem, de saját a rítusaimat nem csinálhatom rajta, funkciójában képpé válik, ami magába foglalja a fél éven át tartó szertartást, melynek során készült a hetvenhét csempéből álló szőnyeg.