Az árnyék körforgása
Az árnyék körforgása
Diplomamunkám inspirációjául az az egyszerű jelenség szolgált, amit éjszaka a lámpafényes utcán sétálva tapasztalhatunk meg. Ahogy haladunk a lámpa irányába, az árnyékunk rövidebb lesz, és járásunk irányába fordul ahogyan mellé érünk, mígnem egyre hosszabb és keskenyebb lesz, egészen addig, amíg a következő lámpaoszlop erős fénye fel nem váltja újból. Ennek a vizuálisan megtapasztalható árnyék-körforgásnak az alakulását jelenítem meg az installációmban. Egyúttal kapcsolatba szeretném állítani a lelkünkben rejlő árnyakkal is, amelyek traumákként gyűlnek bennünk. A diplomamunkám olyan térbeli installáció, amelynél fontos szerepet kap az áttetszőség, illetve az is, hogy a nézőnek lehetősége legyen a mű terébe lépnie. A két különböző színben egymás fölé rétegzett organzából „árnyéknegatívok” kivágásai láthatók, úgy, hogy a szemlélő elsétálhasson a függesztett rétegek között, ezzel is sajátjáénak érezhetve az árnyékot.